Három évtized a pult mögött, kompromisszummentes tempó, brutális energiák és egy elvhűség, ami a mai, algoritmusok által vezérelt zeneiparban ritkább, mint valaha. DJ Rush nemcsak a chicagói és berlini techno-történelem élő legendája, de a magyar underground szcéna számára is kultikus figura, akinek neve örökre összeforrt az M47 felejthetetlen éjszakáival.
Egy exkluzív beszélgetésben kérdeztük őt a mai fiatal generációra nehezedő nyomásról, a mesterséges hype-ról, a kiégés elleni harcról és a nemet mondás művészetéről. Rush kendőzetlen őszinteséggel mesél arról, miért nem hajlandó beállni a közösségi média bohócaiként viselkedő előadók sorába, hogyan lelt újra nyugalomra a saját korlátai meghúzásával, és miért tartja a mai napig a szívében a magyar partyarcokkal megélt megismételhetetlen pillanatokat.
Korábban azt nyilatkoztad, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lennél senki követője, és nem akarsz behódolni a zeneipart körülvevő hype-nak. Ma viszont, a közösségi média és az algoritmusok korában a DJ-kre hatalmas nyomás nehezedik, hogy folyamatosan láthatóak, trendik és szórakoztatóak legyenek az online térben. Szerinted egy ma induló fiatal producer megengedheti magának azt a luxust, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a hype-ot, vagy a beállás a sorba mára a túlélés elengedhetetlen feltételévé vált?
Dj Rush – Amikor zenélni és DJ-zni kezdtem, pusztán a szórakozásért és a zene szeretetéért csináltam, otthon a családdal. Különleges időszak volt: az egész család együtt énekelte a dalokat, és amikor megszólalt valakinek a kedvence, mindenki felkiáltott, táncolni kezdett, és felhangosította a rádiót. A zene összehozott minket, elképesztő ereje és érzelmi töltete volt.
Én a zene mögött rejlő történelem és gyökerek miatt kezdtem el DJ-zni. Átéltem, megéltem és megtanultam ezt a kultúrát. Amikor felnőttem, még nem volt közösségi média. Ha igazán szeretted a zenét, rászántad az időt, hogy megértsd, honnan származik, és megtanuld, hogyan kell összerakni a számokat — akár battle DJ voltál, akár otthoni DJ vagy utcabáli DJ. Fülre tanultál meg mindent, és megosztottad másokkal. Épp ezért van meg bennem a mai napig a vágy, hogy jó élményt nyújtsak az embereknek. Azt akarom, hogy ők is ugyanazt érezzék, amit én érzek zenélés közben. Ha én tudok rá táncolni, és igazán átérzem, amit játszom, akkor lejátszom — nem a Top 10-es slágereket pörgetem, vagy azt, amit másoknál hallok.
Ami a közösségi médiát illeti: nincs bajom azzal, ha valaki arra használja, hogy eljuttassa a zenéjét az emberekhez. Ha el tudsz érni olyan közönséget is, aki amúgy nem tapasztalhatná meg a groove-odat, használd a felületet! De ez nem azt jelenti, hogy bohócot kell csinálnod magadból. Én az önazonosságban hiszek, de a legtöbb ember ma nem önmaga: fűre-fára ugrálnak, és azt a hamis illúziót keltik, hogy ilyen az élet, és így ‘kell’ szórakoztatni. Hogy teljesen egyértelmű legyek: amikor meglátok valami ilyen hamis illúziót vagy felfújt hype-ot, azonnal rákattintok a következőre, mert nem érdekel. Nem pazarlom az időmet arra, hogy ezt a mesterséges hype-ot vagy az ilyen előadókat éltessem — maradok a saját közegemben.
Végezetül felteszem a kérdést: tulajdonképpen mit próbálsz túlélni? Mert vagy azért csinálod, mert tiszta szívből élvezed a zenét, vagy csak azért vagy benne, hogy híres légy — a hírnévért és a pénzért.
Volt valaha olyan pont az életedben — akár a kiégés, akár a folyamatos utazás miatt —, amikor komolyan elgondolkodtál azon, hogy végleg szögre akasztod a fejhallgatót, és teljesen hétköznapi, civil életet kezdesz? Mi tartott vissza?
Dj Rush – Természetesen nálam is voltak olyan időszakok, amikor azt mondtam: elegem van az embert próbáló utazásokból, az alváshiányból, meg abból, hogy egyáltalán nincs időm a társasági és magánéletemre. De úgy döntöttem, hogy visszaveszek a tempóból. Nem a hírnévért vagy a pénzért csinálom, sosem erről szólt. Egyedül én irányítom az életemet és a mentális egészségemet.
Így ahelyett, hogy havi 15-17 fellépést vállalnék és széthajtanám magam, inkább megálltam egy pillanatra, és azt mondtam magamnak: ‘Figyelj, ahelyett, hogy felhúznád magad az utazáson meg a stresszen, egyszerűen tanulj meg nemet mondani.’ Így hát elhatároztam, hogy kevesebbet lépek fel — saját magam miatt.
Sokkal boldogabb vagyok így. Élvezem az életet, és azzal foglalkozom, amit igazán szeretek. Sokan mondhatják, hogy ‘de hát így elesel a pénztől’ — viszont ahogy én mindig mondom: nem minden pénz jó pénz. A hírnév és a vagyon hajszolása teljesen tönkre teheti a mentális és fizikai egészségedet, az meg már régen rossz. Kifejezetten örülök, hogy visszautasítok felkéréseket. És csak mert esetleg már nem látsz olyan aktívnak, mint évekkel ezelőtt, hidd el: most vagyok az igazán nekem való, boldog helyemen — mert én döntöttem úgy, hogy odateszem magam.
Azt nyilatkoztad, hogy amíg csak élsz, a pult mögött akarsz állni, mert mindig új célokat tűzöl ki magad elé. A fizikai és mentális állóképességen túl mi az, ami — több mint 30 év után is — megakadályozza, hogy robotpilóta üzemmódban zenélj? Mi az a pontos szikra, ami ma is ugyanazt a tüzet táplálja benned, mint ami a ’90-es években hajtott Berlinben vagy Chicagóban?
Dj Rush – Azért élvezem az életet és a zenélést, mert a saját kezemben van az irányítás. Az egész annak idején szórakozásból indult, a családom és a barátaim szórakoztatására otthon. Megáldott az ég, hogy még mindig azt csinálhatom, amit tiszta szívből szeretek. Már önmagában az elképesztő erővel bír, amikor látom, hogy az emberek boldogok, énekelnek és táncolnak. Olyan zenét szeretek játszani, ami engem határoz meg — ez pedig a szeretet, a boldogság, az erő és az energia.
Nem tudok hátat fordítani valaminek, amit ennyire szeretek, és amivel együtt nőttem fel. Mindig is azt mondtam: amikor elkezdtem, nulla embernek zenéltem, aztán ebből lett 50 ember. Szóval ha eljön az idő, és megint csak 50 ember lesz a klubban, emlékeztetem magam arra, hogy pontosan így kezdtem. Miért lennék mérges vagy csalódott? Emlékeztetnem kell magam, hogy az az 50 ember miattam jött el, úgyhogy kutya kötelességem életük buliját adni nekik.
Mit hallgatsz otthon, amikor teljesen egyedül vagy, és az elektronikus ütemek az utolsó dolgok, amikre vágysz? Mi az a műfaj, ami képes teljesen kikapcsolni az agyadat?
Dj Rush – Amikor egyedül vagyok, azokat a zenéket hallgatom, amiken felnőttem: funkot, soult és discót. De imádok kiülni a kertbe is egy pohár finom borral, hátra dőlni és jazzt hallgatni. Azok a műfajok, amiket ilyenkor pörgetek, tele vannak erővel és jelentéssel: együtt tudsz velük énekelni, feltöltenek, kiöntheted tőlük a lelked, és ihletet adnak.
A magyar underground szcénában az M47 egy igazi szentély volt, te pedig az egyik főpapja voltál. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre, mert akkoriban a zenén túl minden a valódi, őszinte és sallangmentes emberi kapcsolatokról szól — pontosan arról az hitelességről, amit te is képviselsz. Szerinted hogyan viszonyul az M47-éra klubélete a mai modern fesztiválokhoz? Megmenthető vagy reprodukálható még az a nyers, családias energia a mai világban?
Dj Rush – Rendkívül boldog vagyok, hogy részese lehettem valami ennyire különlegesnek, és hogy a magyar szcéna tagja lehetek. Egyszerűen lenyűgöző volt az a szeretet és energia, amit az emberektől kaptam. Óriási tisztelet és szeretet van bennem a magyar party arcok iránt, rengeteg olyan emléket őrzök, amikbe a mai napig kapaszkodom. Az M47 az egyik olyan hely volt, ahova mindig alig vártam, hogy mehessek játszani. Tapintani lehetett az energiát.
Félreértés ne essék, kell az újat építeni és új emlékeket gyártani, de semmi sem fog még csak a közelébe sem érni annak, ami nekünk akkor megvolt. Senkit nem érdekeltek a telefonok, meg a szélén álldogálás: azért jöttünk, hogy odategyük magunkat a tánctéren és mehetett a kemény menet. Ez az, ami ma annyira hiányzik, és ez szomorú.
Az én trükköm az, hogy azokra fókuszálok a tánctéren, akik tényleg élvezik. Amikor meglátok egy szomorú vagy mérges arcot — mert mondjuk nem engem akarnak hallgatni, vagy mert a közösségi média annyira átmosta az agyukat, hogy csak bizonyos, épp trendi, egymillió lájkos előadókat tudnak befogadni —, én csak nevetek egyet, és minden energiámat azokra fordítom, akik jól érzik magukat. A fanyalgók nem fogják irányítani az energiáimat.
Akkoriban mindenkire buliztunk: a helyi DJ-kre, a rezidensekre és a több headlinerre egy éjszaka alatt. Nem számított, ki áll a pultban — csak az számított, hogy jól érezzük magunkat. Ugyanaz már sosem lesz, de amit tehetünk, az az, hogy megszervezzük a jó underground bulikat azoknak, akik még hisznek ebben a szcénában. Tartsuk a szintet, és fejezzük be az olyan fellépők bookolását, akiknek semmi közük ahhoz, amiben mi hiszünk. Megvan a maguk helye az olyan előadóknak a saját közegükben, de az én ‘családi környezetemben’ tartsuk a dolgokat a családon belül.
Mivel évtizedek óta rendszeresen visszatérsz hozzánk, és kívül-belül ismered a hazai szcénát, adódik a kérdés: van olyan magyar előadó, producer vagy DJ, akinek a munkásságát különösen kedveled, vagy akire szerinted mindenképpen érdemes lenne odafigyelnünk?
Dj Rush – Őszintén szólva, én már nemigazán foglalkozom azzal, hogy ki kicsoda. Rengetegszer megégettem magam amiatt, hogy elismertem más előadókat, beszéltem a zenéjükről, ők pedig a végén mégis tiszteletlenek voltak velem — csak mert azt hiszik, ez az egész egy verseny. És ez nem csak egyetlen országra igaz, hanem mindenhol így van. Ettől függetlenül minden művésznek a legjobbakat és sok sikert kívánok.
De Magyarország: szeretlek titeket, és köszönöm az évtizedek óta tartó töretlen támogatást! Az igazi támogatók elkísérnek az utadon, és ti ezt újra meg újra bebizonyítottátok.
DJ Rush szavai nemcsak egy páratlan életút lenyomatai, hanem fontos emlékeztetők is mindannyiunk számára, akik hiszünk az underground zene nyers, őszinte erejében. Hálásak vagyunk a nyíltságáért, az időért, amit ránk szánt, és azért a megalkuvástól mentes energiáért, amit évtizedek óta töretlenül ad nekünk a pult mögül.
Köszönjük az interjút, Rush — várunk vissza!